Az intézet társadalmi felelősségvállalását és kommunikációját korszerű csatornák, transzparenciailletve a kutatói és marketing szemlélet dinamikus összeegyeztetése jellemzi.
Számos eredményük jelent megszakújságokban, de matematikusaink több ízben nyilatkoztak a fontosabb médiákban is. Az intézet jelen van a közösségi médiában (Facebook) ésvideómegosztón is (YouTube).
Fontos számunkra, hogy az intézetben született kutatási eredmények a szakmai közösségen túl eljussanak a nagyközönség számára is.
AMagyar Tudomány Ünnepe eseménysorozatban évek óta szervezünk ismeretterjesztő előadást.
2019-ben csatlakoztunk Európa legszélesebb körben megrendezett rendezvényeihez a Lányok Napjához, valamint a Kutatók Éjszakájához.
A 2020 végén meghirdetett Középiskolai MTA Alumni programra az Akadémia köztestületének csaknem 1300 tagja, intézetünkból pedig 15 vesz részt.
Az Érintő - Elektronikus Matematikai Lapok(online matematikai folyóirat)kiadója a Bolyai János Matematikai Társulat.
Stipsicz András főszerkesztő minden lapszámban publikálási lehetőséget biztosítintézetünk kutatói számára, így a matematika irántérdeklődő diákokhoz és matematikát tanító tanárokhoz széles körben eljutnak matematikusaink ismeretterjesztő írásai.